Unterberg története
Unterberg története a '70-es években kezdődött, amikor is a helybéli
Schwiglhofer család úgy döntött, hogy az eddig is kedvelt kirándulóhelyre,
illetve télen, mint kedvelt sítúrázó hely volt köztudatban, felvonókat és
sípályákat épít. Az új sícentrumnak hamar elterjedt a híre, s nem csak a
környéken, hanem távolabb, így bécsiek, bécsújhelyiek körében is hamar közkedveltté
vált. Az 1990-as években aztán megkezdődött a sícentrum kisebb átalakulása.
Leszerelték a Hüttenhang melletti csákányost gazdasági okokból, továbbá
a Schneidlift közelében egy másik kisebb felvonót is leszereltek. Létrehoztak
egy új sípályát Waldabfahrt néven, majd az 1995/96-os téli szezonban ismét
új pálya következett; nevezetesen a Karnerschlag, amely voltaképpen a FIS
lejtő folytatásaként szolgál. Ezután néhány újabb összekötő sípálya véghezvitele
következett, majd üzembe helyeztek gyermekek számára egy szőnyegliftet, s
követve a trendet hódeszkásoknak ugratókat és egyéb elemeket, így railt csináltak.
A sícentrumról
Unterberg Bécstől mindössze 60, Soprontól (magyar határ) pedig ~70
km-re fekszik. Hazánktól olyan egy, egy és negyed óra alatt kényelmesen
elérhetó autópályán és autóúton egyaránt. A sípályák a Piestingtal egyik
felső, "vakvölgyében" helyezkednek el, s már-már legendásak a sok hóról.
Hochkar és Alsó-Ausztria néhány magasabban fekvő hegységei közül itt esik
a legtöbb hó, ami bizony sokszor majdnem eléri a két métert! Több mint
10 év tapasztalat után kijelenthetjük, hogy január második felétől, egészen
március elejéig/közepéig tartó időszak a leghavasabb. A helyiek "Kis-Kanadaként"
is szokták hívni Unterberget, s valóban a sok hó és a kellőképpen vadregényes,
természetes táj közelebb áll Kanadához :). A szezon decemberben kezdődik
és március közepével, vagy végefele ér véget. Bár már volt olyan, hogy november
20. fele is mentek a felvonók (vagy 2003. április közepén, amikor is egy
méter hó szakadt le) de az
időjárástól
függ, az utóbbi években inkább december közepén vagy Karácsonykor
volt annyi hó, hogy már lehetett sízni. Ugyanis itt 10-20 cm hó esetén nem
mennek a liftek, ellenben pl. Szlovákiával. Miután leparkoltunk az ingyenes
és igencsak nagy parkolóból síbuszok szállítanak fel a középállomásig, ahonnan
egyből felmehetünk a csúcsra a Gipfelliftekkel, vagy egy erdei pályán rácsatlakozhatunk
a Karnerschlagra, és úgy lesízhetünk az alsó csákányosig, esetleg elmehetünk
a Schneid felvonó irányába is. Itt a középállomásnál van a hangulatos Herzog
étterem, továbbá kassza, információ, sí és snowboardklub háza, síiskola,
gyermekfelvonó stb. Bár a felvonók nem visznek fel teljesen a csúcsig -kb.
10 méter még hiányzik-, de érdemes ide felgyalgolni, mivel csodálatos, 360
fokos körpanorámában gyönyörködhetünk. Innen a csúcsról megannyi felé mehetünk,
ha bal kéz felé tartunk akkor a FIS és Hüttenhang és az ez melletti mélyhópálya
meredek lejtőivel kell megküzdenünk. Ha jobbra vesszük az irányt a gerincen
végig mehetünk egy enyhe lejtésű pályán a Schneidliftig és a hozzátartozó
kék pályákhoz. Vagy még korábban lefordulhatunk a Bischofschlag irányába,
ami a középállomásra visz le, vagy kicsit tovább csúszva a Lange Mulde szép,
kék lejtőjét próbálhatjuk ki. Az alsó lejtőkhöz és felvonóhoz többféle képpen,
normál pályákon és összekötő pályákon egyaránt lejuthatunk. Itt összesen
öt főpálya van, köztük a Talabfahrt, ami egészen a parkolóig visz le. Mélyhavasok
szintén nem fognak csalódni, vadregényes erdei terepek és két mélyhópálya
várja őket. Aki erdőbe akar mennei, annak a FIS pálya és Gipfelliftek, továbbá
Gipfelliftek és Bischofschlag közötti erdőséget ajánlanám, mivel ez viszonylag
ritkás, így jók a lehetőségek. Az alsóbb részeken a Karnerschalg és Karnerboden
sífelvonó közti részt. Enyhébb lejtésű a Waldabfahrt és Schneidlift közötti
terep. Felvonó és pályarendszere átlátható, de aki először van itt, mindenképpen
ajánlanám, hogy nyomtassa ki a sítérképet, és csapja zsebre, így könnyebb
lesz minden. Várakozási időkről annyit, hogy hétvégenként, ünnepnapokon
és szünetekben (pl. síszünet) azért itt is vannak, de délelőtt még ilyenkor
is nyugodtan szelhetjük a lejtőket. Érdemes azonban hétköznapokon is kilátogatni,
ilyenkor tényleg szinte egy lélek sincs, csupán a helybeli, kedves törzsvendégek,
szezonjegyesek jönnek fel egyet csúszni. Talán csütörtökön és pénteken érződik
már kissé a hétvége, de 3-4 percnél ilyenkor sem kell többet várni délutánonként.
Étkezési lehetőségek
A pályák mellett összesen két étterem van, illetve egy menedékház.
A Bergrestaurant Herzog (középállomásnál) egy nagyon hangulatos, nagy terasszal
rendelkező étterem. A Schneidlift aljánál van a Schneid Hütte, ami egy
kisebb étterem, konkrét terasza nincs, de padokat, asztalokat itt is kitesznek,
így lehet élvezni a napsütést és a tiszta hegyi levegőt. A Hüttenhang aljánál
található az Unterberg Schutzhaus, rusztikus, kívül-belül fa épülete terasszal
és hangulatos kis belső helyiségekkel.
Egyéb sport,- és szórakozási
lehetőségek
Sífutóknak a Mamauwiesén egy nyomvonalas, kb. 6 km hosszúságú szakasz
áll rendelkezésre. Sítúrázoknak megannyi lehetőségük van, akár a völgyben,
akár magassági útvonalakon menni, így a nem messze fekvő Enzian Hüttéhez,
vagy fel az Unterberg csúcsára. Akit konkrétabban érdekelnek, annak scannelt
térképet tudunk küldeni. Szánkópálya szintén van. A Piestingtal bejáratánál,
Markt Piestingnél kivilágított korcsolyapálya is van. Szórakozási lehetőségek
többnyire kimerülnek a helyi kocsmák kínálatából, illetve időnként a Herzog
étteremben ún. Hütten partikat rendeznek, amik nagyon jól szoktak sikerülni.
Ha azonban valaki nagyobb szórakozóhelyre, így diszkóra vágyik, annak Bécsújhelyre
kell utaznia.
Szállások
Unterberg környékén több szálláslehetőség közül is választhatunk,
sajnos azonban leszámítva a menedékházat pályaszállás nincs. Igyekeztünk
a legkeresetebb szállásokat felsorolni, amik a közelben fekszenek. További
szállás infokért írjon e-mailt a címünkre. Képeket a szálláshelyekről megtekintheti
ide kattintva
. A képalbum betöltödése, kapcsolattól függően 1-2 percig is eltarthat,
betöltődés után kérjük nyomja meg az F11 billentyűt a billentyűzeten, mivel
teljesképernyősen lehet legjobban élvezni.
Pension Zwinz (Pernitz)
Öt szoba (kétszemélyesek) fürdővel, WC-vel, továbbá telefon és TV. A
panzióban egy étterem is van. Háziállat megengedett ! Egy fő/éjszaka 25,50
euró reggelivel. Információ: 43 (0) 2632 / 73455 vagy http://www.zwinz.at
Familie Ulreich (Pernitz)
Közvetlenül a Biedermeier kerékpárútnál fekszik, erdőközelben, de mégis
közel a centrumhoz. Két szoba: konyha, Fürdő, WC és TV. Egy fő/éjszaka:
15 eurótól, igény szerint reggelit tudnak biztosítani. Ezenkívül a családnak
a Riegelgasséban további két apartmanja is van nyolc személy részére. Ennél
árat telefonon vagy e-mailen keresztül adnak meg. Háziállat nem megengedett.
Információ: +43 (0) 2632 / 73493, e-mail: ulreich@inprot.at vagy http://www.biedermeiertal.at/ulreich/
Ruesch Ludovika (Pernitz)
Két összkomfortos apartman. Egy fő/éjszaka 19 eurótól, gyermekek 11
eurótól. Az árban a reggeli is benne foglaltatik. Háziállat megengedett.
Információ: +43 (0) 2632 / 73164
Familie Reuscher (Pernitz)
Két duplaágyas, egy háromágyas és egy egyágyas szobák. Társalgó TV-vel.
Közös fürdő és mellékhelyiség. Konyha van. Egy fő/éjszaka 12 euró, melyben
a helyi adó is benne van. Háziállat megengedett. Információ: 43 (0) 676/7487514
Peer Haidemarie (Pernitz)
Egy összkomfortos apartman négy fő részére (két felnőtt, két gyermek).
Egy fő/éjszaka 20 euró. Háziállatot be kell jelenteni ! Reggeli lehetséges.
Információ: +43 (0) 2632 / 72395
Omasits Ludwig (Pernitz)
Két duplaágyas szoba és egy négyfős apartman. Duplaágyasnál 26euró (harmadik
éjszakától 24 euró), míg az apartmannál 19 euró egy fő/éjszaka. Háziállat
nem engedélyezett. Információ: +43 (0) 2632 / 72319
Familie Buchinger (Pernitz)
Két nyaraló (70 négyzetméter) 2-től 4 személy részére, nagy kerttel.
TV van. Az ár éjszakánként; két fő: 44 euró, három fő: 55 euró, négy fő: 73
euró. Ezen felül takarítást is felszámolnak, ez 25, 50 euró (nem személyenként).
Háziállatot be kell jelenteni ! Információ: +43 (0) 2632 / 74571 vagy http://www.biedermeiertal.at/buchinger/
Haus Gabriele (Muggendorf)
Egy négy csillagos fogadó, közel a pályákhoz. Csendes helyen fekszik,
schneebergi panorámával. További információk (árak stb.) a http://www.haus-gabriele.at
oldalon.
Gasthof Karnerwirt (Muggendorf)
Csodálatos környezetben, közel a felső Myra tóhoz és a vízeséshez. Jópolgári
konyha helyi specialitásokkal. 150 fős étterem és söröző, továbbá egy 25
fős kandallós társalgó. Szép szobák. A fogadónak saját teniszpályája, játszótere
és egy kis úszómedencéje is van. További információ: gasthof.hollinger@karnerwirt.at
és http://www.karnerwirt.at/
Unterberg Schutzhaus (Unterberg, pályaszállás)
Közvetlenül a Hüttenhang pálya aljánál, 1140 m magasságban található
a rusztikus stílusban épült menedékház. Egy éjszakára a szállás 10,20 € (külön
szoba) illetve 7,30 € (csoport szoba). A reggeli 3,60 €, igény esetén ebédre/vacsorára
külön menüt vagy hideg büfét is készítenek. Információ: schutzhaus@unterberg-schutzhaus.at
vagy +43 (0) 2632/74190